DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogyan mondta, én ezt föltettem írásban, önök írásban válaszoltak, és most ugyanazt a választ tetszett felolvasni, amelyet augusztus 13-án én magam is megkaptam. Sokkal több kérdést tettem én is akkor föl, ennek csak egy részére válaszoltak. Én ezt betudtam annak, hogy az Igazságügyi Minisztérium válaszolt az NGM-nek feltett kérdéseimre. Azzal együtt természetesen vannak benne azért tévedések, hiszen önök azt írták, hogy a Quaestor-károsultak a kötvényeiket a piacon, a kötvénypiacon tudják értékesíteni. Nem! Az önök által is elfogadott törvény alapján lemondtak egyébként a Quaestor-alap javára ezekről a kötvényekről.
Viszont a két kérdésemet megkerülte, még akkor is, ha tudom, hogy ez önnek végtelenül kínos. Hiszen a szakmai álláspontja önnek is, mint jogásznak, nekem is az, hogy az utólagos normakontroll nem állítja meg a törvény végrehajtását, ezért kell megkérdeznem még egyszer, államtitkár úr: miért nem hajtják végre ezt a törvényt? Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés