NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Déjà vu, ahogy az államtitkár úr is említette, a villamos energia ellátásáról szóló törvénymódosítás gyakorlatilag tartalmában és szinte kivitelezésében is már egyszer a gázellátásról szóló törvény módosításakor szerepelt a Ház előtt, és ezt megnyugtató többséggel fogadta el a Ház. Ez azért is nagyon fontos, mert egy olyan szolgáltatási piacon, ahol nemcsak piaci elvek működnek, hanem szociális elvek is, ez az egyetemes szolgáltatás, ezen a téren próbáljuk meg azokat a hiányosságokat evvel a törvénnyel orvosolni, amelyek még jellemzik ezt a piacot.
Ahogy az államtitkár úr is említette, ezen a piacon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közreműködésével a szabályozás eddig arról szólt, hogy ezek a cégek, amelyek itt lehetőséget kapnak, pályáznak, megkapják bizonyos feltételek mellett a lehetőséget, hogy az egyetemes szolgáltatásban részt vegyenek, de egyébként arról eddig nem szólt a fáma, hogy mi van akkor, ha nem akarnak részt venni. Márpedig, valljuk be őszintén, arról szól ez a történet, hogy nem akarnak részt venni ebben a szerepben, hiszen a rezsicsökkentés azt a korlátlan pénzkitermelési lehetőséget, amit eddig a magyar állampolgároktól beszedtek a többnyire külföldi szolgáltatók, gyakorlatilag megszüntette.
(12.10)
Emlékeztetni szeretném a nagyságrendre önöket, hogy 1062 milliárd forintot vittek ki az országból adózás utáni pénzt, és ebbe természetesen az egyéb befektetések, az itteni fejlesztéseknek a haszna még benne sem foglaltatik. Tehát, ha úgy tetszik, ez a jogszabály a rezsicsökkentés fenntarthatóságát, folytathatóságát is meg fogja határozni.
Másrészről pedig azt tapasztaltuk, hogy magát az egész egyetemes szolgáltatási piacot - noha az Európai Unió 28 államából 17-ben ezt alkalmazzák vagy valami hasonló árszabályozást, ahol mindenki a saját országában elsősorban a lakossági fogyasztókat, és itt Magyarországon jogszabályban foglaltaknak megfelelően még a kisvállalkozókat is védi ezen a piacon, tehát nem engedi, hogy ezen a piacon hatalmas hasznot lehessen hajtani -, ezt természetesen az Európai Unió folyamatos nyomás és folyamatos támadás alatt tartja. Tehát felkészülés is ez az Első Nemzeti Közműszolgáltatóval kapcsolatos feladatunkban arra az időszakra, arra az esetleges időszakra, amikor a szabadpiacon kell megoldani majd a lakossági gáz-, illetve villamosáram-szolgáltatást.
Nos, mindezekért, illetve azokért, amit elmondott államtitkár úr, mindenkinek a figyelmébe ajánlom ezt a törvényjavaslatot, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy párthovatartozás nélkül támogatni szíveskedjék, hiszen a rezsicsökkentés folytatása és fenntarthatósága múlik ezen a szabályon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés