DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány teljes mértékben tisztában van azzal és tudatában van annak, hogy a helyközi közlekedés túlnyomó többségét lebonyolító autóbuszsofőrök, és tegyük hozzá, hogy a mögöttük álló többi Volán-dolgozó is nagyon komoly felelősséggel és áldozatvállalóan végzi munkáját. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy külön köszönetet mondjak azoknak a gépkocsivezetőknek, akik az elmúlt hetekben részt vettek a migrációval kapcsolatos nagyon-nagyon kemény és általuk önként vállalt munkában. (Taps.)

Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által is említett érdekképviseletekkel mind a tárcának, mind a vállalatoknak folyamatos a kapcsolattartása, ennek keretében az Autóbusz-közlekedési Szakszervezeti Szövetséggel is folyamatosan tárgyalunk. Egyébként ez év januárjában az általuk aláírt - mármint a közlekedési központ és a reprezentatív szakszervezetek által aláírt - kollektív szerződés garantálja, hogy a munkavállalók megkapják a juttatásaikat, és megtörtént - éppen ezért másfél éves csúszással - a foglalkoztatási szabályok egységesítése is, hogy a Volán-vállalatok integrációjánál ne lefelé kelljen szabályozni, hanem fölfelé. Ennek megfelelően egytized híján közel 4 százalékkal növekedett a reáljövedelmük.

A munkaerőhiány valamennyi közlekedési vállalatnál strukturáltan jelenik meg. Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket a munkavállalói oldallal közösen folyamatosan vizsgáljuk, és folyamatosan javítjuk az ott dolgozók kondícióját. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu