V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön a kérdésében vélelmezte, hogy a közelmúltig kormányzati oltalmat élvezett az almásfüzitői veszélyeshulladék-lerakat, azonban hadd említsem meg, hogy ez a tevékenység több kormányzati ciklusra nyúlik vissza, és kizárólag most, ebben a kormányzati ciklusban sikerült a hatósági eljárásokat, valamennyit lezárni és a közigazgatási döntést meghozni. 2015 júliusában az illetékes kormányhivatal két eljárásban is döntést hozott. Az első döntésével elfogadta a tényfeltárási záródokumentációt, egyben négy évig történő kármentesítési monitoringtevékenység végzésére kötelezte a Tatai Zrt.-t, ez jogerős is. Ebben az eljárásban a hatóság megvizsgálta, hogy a Tatai Zrt. által folytatott tevékenység és a vörösiszap-tározók léte okozott-e felszíni és felszín alatti vízszennyezettség-növekedést, illetve az elfolyó esővíz, illetve a beszivárgó talajvíz révén a Natura 2000-es területekre negatív hatást gyakorolt-e. Az eljárás azonnali beavatkozásra okot adó körülményt nem tárt fel. A hatóság második döntésében elutasította az egységes környezethasználati engedély felülvizsgálatára irányuló kérelmet, egyúttal hatályon kívül helyezte a korábbi engedélyt is. A határozatot az ügyfél megfellebbezte, jelenleg a másodfokú eljárás van folyamatban.
Az eddigiek alapján kérem képviselő asszonyt, hogy fogadja el a közigazgatási eljárás szabályait, és várja meg a másodfokú hatóság döntését. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés