DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az közismert, a Honvéd Egészségpénztárnak 1,8 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt bent a Buda-Cash Brókerház tulajdonosai által birtokolt DRB Banknál. A korábbi kérdéseinkre adott válaszokból világosan látszik, hogy az egészségpénztár pénzét eltüntette a Buda-Cash csődje. Az egészségpénztár tagjai legfeljebb a távoli jövőben, a felszámolási eljárás végén juthatnak pénzükhöz, feltéve, hogy lesz miből kifizetni egyáltalán.
Ez több mint 27 ezer katona, rendvédelmi és nemzetbiztonsági dolgozó egészségpénztári befizetését is érinti. A Honvéd Egészségpénztár ügyfelei nem tőzsdéztek, hanem a kormány által is támogatott megtakarítási formát választották, és kifejezetten egészségük megőrzése érdekében tették félre pénzüket.
Ha a kormány javaslatára az Országgyűlés külön törvényt fogadott el a Quaestor-kötvényekbe fektetők kártalanítására, akkor nem nézhető tétlenül emellett és ezen kívül sem, hogy eltűnik a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium és az Információs Hivatal több ezer munkavállalójának egészségmegőrzési céllal félretett megtakarítása, azoké az embereké, akik nap mint nap a magyar polgárok életének és vagyonának a védelmét szolgálják.
E szolgálat megbecsülésének minimuma, hogy ilyen helyzetben a magyar állam segítséget nyújt a részükre. Éppen ezért a Honvédelmi és rendészeti bizottság olyan módosító javaslatot nyújtott be a költségvetéshez, aminek elfogadásával a Honvéd Egészségpénztár ügyfelei hozzájuthattak volna a megtakarításaikhoz. Ezt a módosító javaslatot azonban a kormány nem támogatta, és azt a Költségvetési bizottság ülésén leszavazta a fideszes többség.
Kérdezem tehát ezek alapján államtitkár urat, hogy a kormány tesz-e kezdeményezést annak érdekében, hogy a Quaestor-károsultakhoz hasonlóan a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági dolgozók is hozzájuthassanak végre az egészségügyi célokra félretett megtakarításaikhoz. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés