KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Legelőször is szeretném megköszönni képviselőtársaim hozzászólásait az általános vita során.

Köszönöm Vas Imre képviselő úr hozzászólását, aki a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja nevében szólalt fel a vitában, és kitért a javaslat erényeire, érdemeire, fontosságára, és köszönöm, hogy támogatásáról biztosította a javaslatot.

Köszönöm Demeter Márta képviselő asszony gondolatait is, különösen azon gondolatait, amelyeket megfogalmazott a javaslat erényeinek felsorolása révén. Ezekre különösen figyelünk, de figyelünk azokra a javaslatokra is, amelyek a kritikát tartalmazták. Föltett egy kérdést is a fegyveres biztonsági őrökkel kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban azt szeretném válaszolni, hogy a jogszabály-módosítás, tehát ez a javaslat, ami most előttünk van, a fegyveres biztonsági őrök érdekét szolgálja, azt, hogy a módosítás eredményeként bekövetkező változásokat mind elméleti, mind gyakorlati oktatás alkalmával elsajátíthassák, tehát ez a jogalkotói szándék abszolút a fegyveres biztonsági őrök érdekében fogalmazódott meg. Kérem, fontolja meg, hogy tudja-e támogatni ön, illetőleg az MSZP-frakció.

Firtl Mátyás képviselő úr hozzászólásában támogatásáról biztosította a javaslatot a KDNP-frakció részéről, amelyet köszönök szépen.

Úgyszintén köszönöm Staudt Gábor képviselő úr hozzászólását a Jobbik-frakció részéről, aki az önkéntes tűzoltóság támogatásának fontosságára is kitért a hozzászólásában. Szeretném elmondani, hogy mi is nagyon fontosnak tartjuk, és megköszönjük itt, a tisztelt Ház előtt is a jelenlegi vitában is az önkéntes tűzoltók munkáját. Magunk is ismerjük az akár ausztriai, akár németországi tapasztalatokat, illetve gyakorlatot.

Ott más rendszer működik, mint nálunk, de mindenképpen szeretném elmondani, hogy a kormány nagyra értékeli és támogatja az önkéntes tűzoltó-egyesületek munkáját, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek nagyobb biztonságban érezzék magukat. Ami az előző vitával kapcsolatos visszacsatolását illeti, szeretném elmondani, hogy többször elhangzott a parlament öt és fél éve során, mióta a Jobbik-frakció a parlamentben van, olyan megkeresés vagy olyan bejelentés, hogy különböző bűncselekményekre vonatkozó ismeretek vannak. Én minden alkalommal felajánlottam a képviselőtársaknak, hogy az illetékes rendőri vezetővel vagy a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetőivel összehozom őket, és a szükséges információkat adják meg. Közös érdekünk, hogy a jogsértőket, a törvénysértőket, a bűnözőket elfogják az illetékes hatóságok. Sajnálom, hogy ezzel a lehetőséggel nem éltek. Ezt továbbra is felajánljuk, és ha ilyenről tudomásuk van, akkor kérem, ezt tegyék meg. Ami a kéménysepréssel kapcsolatos kérdését illeti, tisztelt képviselő úr, azt szeretném elmondani, hogy ebben a javaslatban az van megfogalmazva, amit a javaslatban el tudott olvasni, úgyhogy én arra kérem, hogy ennek megfelelően értékelje úgy ezt a javaslatot, hogy tudja-e támogatni, avagy sem.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Szeretném még egyszer megköszönni a képviselők támogatását, a hozzáállását, a hozzászólását az általános vitában. Abban bízom, hogy e törvény elfogadása is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország, a magyar emberek nagyobb biztonságban legyenek. Kérem ezért, hogy majd a szavazásnál szavazatukkal támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu