HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány elhangzott ellenzéki véleményre szeretnék röviden reagálni.
Egyrészt azt talán mindannyian elismerjük, hogy felelőtlen devizahitelezési gyakorlatot láthattunk az elmúlt években a bankok részéről, és ha a családi csődvédelemmel kapcsolatban az ellenzéknek, az MSZP-nek vagy a Jobbiknak lett volna saját javaslata, úgy gondolom, már benyújtották volna (Bangóné Borbély Ildikó: Benyújtottuk!) a tisztelt Ház elé. Ez mégis a KDNP saját kezdeményezése okán került ide a Házba, amivel ráadásul egyébként egy új jogintézményt vezetett be a Ház, és egy jelenlegi problémát orvosolt ezzel, de ezen túl egyébként hosszú távú megoldást is adott azoknak a magánszemélyeknek, akiknek ezáltal lehetőségük van szabályozott keretek között adósságrendezésre.
Két konkrét ellenzéki megjegyzésre hadd reagáljak! Köszönöm szépen Bangóné Borbély Ildikónak, hogy ismertette ezeket a költségelemeket. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a kritikája jogos lenne abban az esetben, ha ezek állandóan felmerülő költségek lennének, de az ön ismertetéséből is egyértelműen kiderül, hogy ezek egyszeri tételek, a rendszer létrehozásával kapcsolatos költségek, egy hosszú távon, valószínűleg több évtizedig működő rendszer esetében egyszer jelentkező költségek, és a későbbiekben már nem fognak jelentkezni. A másik megjegyzés pedig Z. Kárpát Dániel számára, aki azt mondta, hogy a károsultak kedvezőbb feltételekkel találkoznak banki átstrukturálásban (Z. Kárpát Dániel: Ilyet nem mondtam!), mint a családi csődvédelemben: az a helyzet, hogy akik hozzánk fordultak, azok éppen ennek az ellenkezőjéről számoltak be. Arról számoltak be, hogy szükséges bevonni a családi csődvédelmi szolgálatot, mert a bankok nem együttműködőek, nem segítenek nekik, nemhogy banki átstrukturálást nem javasolnak, hanem semmit nem javasolnak számukra, nem segítőkészek, éppen ezért fontos módosító javaslat most, hogy a családi csődvédelmi szolgálatnál is ezentúl be lehet nyújtani a kérelmet.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés