HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány az elmúlt évek során több alkalommal is biztosította az önkormányzatokat arról, hogy együtt kíván működni velük, és fontos számára, hogy mi történik egy-egy településen, legyen szó a legapróbb kistelepülésről, megyei jogú városról vagy éppen a fővárosról.
Az önkormányzatok többségét érintette az elmúlt négy évben lezajlott adósságkonszolidáció, amelynek keretei között 2011 vége és 2014 májusa között mintegy 1368 milliárd forint adósságot vállalt át a kormány az érintett önkormányzatoktól. A konszolidációt követően fontos, hogy az önkormányzatok stabil lábakon tudjanak megállni, és ne kelljen hitelből finanszírozni a települések működését. Ennek érdekében még 2013-ban a kormány szigorította a települések hitelfelvételének a lehetőségeit. Ezzel az intézkedéssel elkerülhető, hogy falvaink, városaink újra olyan adósságcsapdába keveredjenek, mint amilyenbe az MSZP kormányzása alatt sajnos belekerültek. Fontos szempont, hogy a jövőben a megyék és településeik olyan programok részeseivé váljanak, amelyek hosszú távon képesek biztosítani versenyképességüket és talpon maradásukat. Ezeknek a céloknak az eléréséhez szükség van a helyi gazdasági szereplők megerősítésére, valamint a helyi munkaerő bevonására.
Az önkormányzatok hatékony munkája nélkül nem beszélhetünk fejlődő Magyarországról. Ahhoz, hogy a kormány jól tudjon együttműködni a településekkel, feltétlenül szükséges a párbeszéd a megyékkel és a településekkel egyaránt, hiszen ők látják a legjobban azt, hogy az adott térségnek mikor, mire és milyen formában van szüksége.
Ezek alapján tisztelettel kérdezem az államtitkár urat: milyen fejlesztések elé néznek a megyei és a települési önkormányzatok a jövőben, valamint milyen az önkormányzatok és a kormány együttműködése? Várom a megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés