BÓNA ZOLTÁN, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezúton tájékozatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság november 12-én a házszabály 46. §-a alapján megtárgyalta a T/6980. számon benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint egyéb eljárásjogi és igazságügyi törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 23 igen, 3 nem és 4 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
A Törvényalkotási bizottság indítványa csupán az Igazságügyi bizottság módosító javaslatát tartalmazza, mely iromány a kodifikációs és szövegpontosító rendelkezéseken túl az elektronikus kapcsolattartás lehetőségét és kötelezettségét erősíti a bíróság és az eljáró felek között. Egyik napról a másikra természetesen nem egyszerű átállni egyik hivatalnak sem az elektronikus ügyintézésre, ez alól pedig a bíróságok sem kivételek. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező években lesznek még törvényjavaslatok, amelyek az említett folyamatot lesznek hivatottak segíteni, korrigálni. Mégis úgy gondolom, alkotmányos kötelezettségünk a XXI. század technikai vívmányait közigazgatásunk és az igazságszolgáltatás modernizálása érdekében felhasználni. Ezért is kérem, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés