SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Nem fogadom el államtitkár úr válaszát. Államtitkár úr azzal kezdte, hogy a kormány elkezdte a versenyszférával való egyeztetést. Az jutott eszembe, hogy ez a „kecskére a káposztát bízzuk”, ugyanaz, hogy a versenyszférával elkezdünk a bérekről tárgyalni, hogy akkor emeljük a minimálbéreket vagy nem. A szakszervezeteket önök ‑ azt mondta ‑ közvetetten vonják be.
Mi azt gondoljuk, hogy az érdekvédelem régi rendszerét kellene visszaállítani. A közelmúltban én is tárgyaltam szakszervezeti vezetőkkel. Ők azt mondták, hogy a kormány korábbi ígéretével ellentétben ez nincs napirenden. Tulajdonképpen ezt igazolja az is, hogy a szakszervezetek ezért álltak be a „Férfi 40” támogatásáért, mert ha ez nem így lenne, és a kormány tartotta volna az ígéretét, hogy most idén tavasszal elkezdődnek ezek az egyezkedések, akkor a szakszervezetek nem kezdték volna gyűjteni az aláírásokat a „Férfi 40”-ért, hogy nyugdíjba mehessenek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Azt kérjük a kormánytól, a szakszervezetekkel direkt kezdjenek el erről tárgyalni. (Taps az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés