DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt a tényt, hogy a szabálytalanul működő alapítványi iskolák felülvizsgálata, ellenőrzése elkezdődött és ennek pénzügyi konzekvenciái is vannak, örömmel fogadtam. Ezért a választ elfogadom.

Ugyanakkor szeretném megjegyezni azt is, hogy meglátásom szerint bizonyos jogszabályi módosítások indokoltak lennének. Ahogy a gazdasági életben számos szigorítás történt a tekintetben, hogy ne történhessen meg, hogy cégeket tüntetnek el, majd újakat alapítanak és ilyen értelemben egyfajta csalássorozatot művelnek, ugyanígy ne történhessen meg az oktatási területen sem.

Ahogyan a 2F Iskola egyébként 2009-től egyszerűen IFF néven folytatja tevékenységét ugyanazon tulajdonosokkal ugyanolyan formában, csak a nevet változtatta meg, és ilyen értelemben továbbra is díjakat szed be gyerekektől, tanulni vágyóktól, azt gondolom, érdemes végiggondolni, hogy milyen jogalkotási tevékenység ildomos e területeken, hogy ezeket a visszaéléseket el lehessen kerülni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu