DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel arra, hogy Kara Ákos államtitkár úr a felvetett kérdésekre már kimerítően válaszolt, ezért csak utalnék arra, hogy a törvényjavaslat a Törvényalkotási bizottság előtti vita során csak tovább szigorodott. Konkrétan egyrészt kiegészült az előzetes bejelentési záradékkal a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 16-ai 2006/123/EK parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfeleltetés alapján, másrészt pontosításra került az árubemutatón alkalmazható pénzügyi szolgáltatások köre, harmadrészt pedig módosításra került a törvényjavaslat hatálybalépése az egységesítés érdekében.
Az előterjesztők nevében köszönöm a Fidesz és az MSZP nyilatkozatát, támogató szavait, és ha jól értettem, akkor Z. Kárpát Dániel is úgy nyilatkozott, hogy támogatja a törvényjavaslatot, köszönöm a Jobbik részéről is, és kérem, hogy az itt jelen nem levő LMP és függetlenek is támogassák holnap a szavazás során a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés