KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, Tisztelt Elnök Úr! (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ismert, a Fővárosi Ítélőtábla november 4-én pontot tett egy rendszerváltás korabeli ügyre, ugyanis a szétlopott KISZ-vagyonról megállapították, hogy a Magyar Úttörők Szövetségének ajándékozott Csillebérc nem volt ajándékozás, mert nem volt, aki ajándékozzon, hiszen két hónappal a KISZ megszűnése után a Demisznek álcázott új forma, amit már akkor Gyurcsány Ferenc és Varju László neve is fémjelzett, próbálta ezt jogutódként megtenni. A bíróság jogerősen megállapította, hogy nem volt. De érdekesség ebben az ügyben, hogy 2004-ben fel is függesztette a bíróság a pert, és csak 2011-ben indította újra. Úgyhogy nagyon furcsa.
Mindezek alapján azt gondolom, kérdéses, hogy Rácz, mondjuk úgy, főúttörő hogyan adhatta el unokatestvérének azt a 95 milliós vadászházat ‑ amiről abban az időben 95 milliós értékbecslése volt ‑ 14 millió forintért 50 százalékban egy olyan kft.-nek, amiben 50 százalékban az unokatestvére volt tulajdonos, a másik 50 százalékban egy azóta meghalt kínai, akinek a részéről érdekes módon Varju Lászlóné, Varju László felesége volt megbízva az ügyletek kezelésével és a borítékok átvételével egy ilyen ügyben.
Érdekes még, hogy a KISZ ‑ nem létezően ‑ az akkori állami OTP-től még hitelt is vett fel, és ez sem lett visszafizetve. Államtitkár úr, ez évente 170-200 millió forint bevételt hozott annak a cégnek, akik jogtalanul használták ezt az úttörőtábort. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Kérem, válaszoljon arra a kérdésre, hogy mennyit, hány bőrt húztak le (Az elnök ismét csenget.), hogyan fosztották ki ezt az értékes vagyont. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés