VÁGÓ SEBESTYÉN, a Népjóléti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azon a bizottsági ülésen a Jobbik által benyújtott módosító indítványokat sem támogatta a bizottság. Én is kiemelnék néhányat a módosító indítványaink közül.
Kettő összefügg, ezt együtt ismertetném, ami arról szólt, hogy ha az óvodáskorban bizonyos szempontok fennállnak, ami miatt az ingyenes étkezést megkapja az a gyermek, érthetetlen számunkra az, hogy ez miben változik, hogyha a gyermek átlépi a 6 éves kort, vagyis belép az általános iskolába, később belép a középiskolába. Mi azt szerettük volna, hogy a szempontrendszer ugyanaz maradjon, mert ha egy gyermek öt és fél éves korában indokolttá teszik ezek a körülmények ezt a kedvezményt, akkor ezek a körülmények, ha megmaradnak, akkor indokolt véleményünk szerint ez a kedvezmény utána is.
(23.10)
Két szempontról van szó, az egyik a jövedelmi helyzet, az egy főre jutó jövedelem a családban, a másik pedig a nagycsaládos lét, ha egy családban három vagy annál több gyermeket nevelnek.
Ezenkívül fontos módosító indítványaink voltak még az intézményi befogadással kapcsolatosan. Kifogásoltuk azt, hogy amennyiben bizonyos körülmények a fenntartóváltást teszik kötelezővé, illetve azt az egy utat tudja választani az intézmény, hogy a fenntartóváltással életben tartható, akkor ne kelljen a befogadási procedúrán keresztülmennie, hanem mint a módosítás előtt, a befogadásnál ez a lehetősége meglegyen. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés