FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A XX. századot megelőző idők háborúi földi pokollá változtatták az abban érintettek életét, de olyan mélységű és társadalmi érintettségű, gyilkos erejű háború, mint az 1914-ben kezdődő első világháború, korábban nem volt elképzelhető. A háborús centenárium négy éven át tartó megemlékezései között adódik a lehetőség, hogy méltó emléket állítsunk a harctéren elesett, elfeledett katonáink előtt. 661 ezer elesett katonára emlékezünk az első világháború kapcsán. Ezek a katonák a hazáért estek el, azért, hogy mi, elesett hősök fiai, unokái, dédunokái száz évvel a háború után Magyarországon élhessünk és boldogulhassunk. Ez a szám hozzávetőlegesen annyi élet, ahány Magyarországon összesen született 2009-től napjainkig.

Magyarországon az első világháború előtt nem létezett intézményesült és szabályozott hadisír­gon­do­zás. A hősi halottak örök nyugalomra helyezésének szabályozását és az elesettek sírjai gondozásának szükségességét pont a modern, gépesített háború tömeges embervesztesége tette elkerülhetetlenné. A magyar Országgyűlés által 1917-ben hozott, a most dúló háborúból hazatért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló 8. törvénycikk elrendelte, hogy a késő utókor hálás kegyelettel őrizze meg azok áldott emlékét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelméért, és kimondta, hogy minden város, község anyagi erejének megfelelően méltó emlékművön örökítse meg hősi halottainak nevét. A hősök emlékét mindig fel kell frissíteni.

Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, tervez‑e a kormány a centenárium alkalmával emléket állítani a hősi halottaknak. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu