FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A tej és a tejtermékek világpiaci kereslete az utóbbi években folyamatosan csökken. A fő tejtermékimportőrök közül Kína és Oroszország vásárlásai egyaránt elmaradtak a korábban tapasztalt mértéktől. Kínában a gazdasági növekedés lassulása, a magas készletszint, míg Oroszország esetében a továbbra is életben lévő, a mezőgazdasági termékekre kivetett, széles körű embargó jelenti a problémát. A tejtermékek így az Európai Unió piacán maradnak, ami tovább csökkenti a felvásárlási árakat az Unió területén és a külkereskedelmi folyamatokon keresztül Magyarországon is. Míg 2014 februárjában a nyers tej termelői ára 109 forint volt tejkilogrammonként, addig jelenleg a nyers tej átvételi ára a kistermelőknél 60-65 forint, míg a nagyobb volument előállítóknál 80 forint.

A kormány döntése értelmében a Földművelésügyi Minisztérium a tejtermelő gazdák megsegítése érdekében 11,4 milliárd forint többlettámogatást biztosít 2016-ban, valamint az ágazat jelentős nehézségére tekintettel a minisztérium megkezdte a tejstratégia összeállítását, amely piaci és ágazati helyzetelemzés, illetve a rendelkezésre álló pénzügyi és jogszabályi keretek mentén konkrét intézkedéseket tartalmaz.

Tisztelt Államtitkár Úr! A tejstratégia összeállításának a keretében milyen konkrét intézkedésre lehet számítani? Mikorra valósulhatnak meg ezek az intézkedések? Illetve: milyen egyéb eszközöket tervez a kormány, hogy a tejtermelés hosszú távon újra nyereséges lehessen? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát.

Forrás: parlament.hu