HORVÁTH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Kormányzati körökből több esetben több vezető részéről elhangzott a bürokráciacsökkentési koncep­ció. Emlékezzünk csak a miniszterelnök korábbi nyi­lat­kozatára, amikor söralátét nagyságú adóbevallási nyomtatványt ígért. Ezen a téren lényegi változás nem következett be. Miniszterelnök úrtól meg­szok­hattuk, hogy mindig jelen időben nyilatkozik, és nem emlékszik arra, hogy korábban mit nyilatkozott. Annak ellenére, hogy működnek a kormányablakok és az ügyfélkapu intézménye is, számtalan példa van arra, például a nyugdíjügyek intézése terén sem csökkent a bürokrácia. Egy nyugdíjemelési kérelem intézése során ügyfélkapun keresztül történő kére­lem esetén is 7 darab A/4-es papír kerül felhasz­nálásra, valamint 2 darab tértivevényes levél feladási költsége. Bürokratikus az adóbevallás, továbbá ügy­fél­kapun történő ügyek intézése, illetve benyúj­tása esetén is.

Kérdezem államtitkár urat, hogy a miniszter úr által bejelentett bürokráciacsökkentés mikor lesz érezhető a magyar lakosság körében. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu