CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Hagyjon engem abban a hitben, hogy ért ahhoz, amit kérdez. Mert ha ez így van, akkor az ön által elmondottaknak az első részével tudok egyetérteni.
2007-ben aláírunk egy szabályrendszert az Európai Bizottsággal. 2007 és 2014 között e szabályok mentén írjuk ki a pályázatokat. Hiába volt 2010-ben Magyarországon egy nagyarányú kormányváltás, ehhez a rendszerhez nem volt lehetőségünk hozzányúlni. Ahogy 2020-ig nem lesz lehetősége hozzányúlni, bármelyik kormány is kap mandátumot 2018-ban a választóktól, mert egy olyan megállapodást kötöttünk Brüsszellel, hogy ezeket a pénzeket a vállalkozóktól nem lehet elvonni. Ez az a rendszer, amiért a kormány nemcsak tartalmilag, hanem formailag is felelősséget tud vállalni. Kérem, ezt vegye figyelembe, és vagy a saját maga kérdésében az alapállításokat tekintse legitimnek, vagy ezt a választ fogadja el, de a saját állításaival is szembefordulni, a válaszokat majd nem elfogadni, a kettő logikailag üti egymást. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés