HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Röviden szeretnék Hargitai képviselőtársamnak válaszolni. Igen, a kormány egy egyedi határozatában dönt - rövidítsük le, egyszerűsítsük le, mert kevesen vagyunk, késő van, tehát ne húzzuk az időt -, arra vállal a határozatban kötelezettséget, hogy gyakorlatilag fedezet nélkül költ. Erre vállal a határozatában kötelezettséget. És aztán itt van a rendelet, mert ha tovább tetszik olvasni azt a törvényjavaslatot, ami most momentán előttünk van, akkor még az is benne van, hogy a kormánynak - rendeletében meghatározott kivételekkel - legkésőbb a költségvetési év december 31-ig kell ezt a fedezet nélküli kötelezettségvállalást mégis valamilyen módon pénzzel lefedni. És ha nem, mert a kormány a rendeletében majd azt mondja, hogy 2020-ban fogok stadiont építeni Mucsa­röcsögén? Mert ezt is megteheti!

No, a másik pedig: Szűcs képviselőtársamnak hadd válaszoljam, hogy amit ön most felolvasott nekünk - üdvözlöm a fedélzeten -, az az Áht.-ban, illetve az Ávr.-ben gyakorlatilag szó szerint benne van. Lehet, hogy egy kis kiegészítést még tettek hozzá az adott kerületben, de hogy gyakorlatilag ez van benne a mostani törvényben, az is biztos. Mi ebben a meglepetés? Na?

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu