MÓRING JÓZSEF ATTILA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő T/9636. számú törvényjavaslat kapcsán a KDNP álláspontját röviden a következőkben szeretném ismertetni.

Az Erzsébet-program kiemelt figyelmet fordít a gyerekekre, a nagycsaládosokra, a fogyatékkal élőkre és a nyugdíjasokra. Az Erzsébet-program keretében Magyarország Kormányának támogatásával öt év alatt az elmúlt két évtized legnagyobb üdülési és táborozási programja jött létre hazánkban. Már a program első évében, vagyis 2012-ben mintegy 50 ezer, 2013-ban mintegy 80 ezer, 2014-ben több mint 80 ezer, ’15-ben több mint 100 ezer gyerek jutott pihenési, üdülési, táborozási lehetőséghez az Erzsébet-program keretében. Tehát az Erzsébet-program keretében eddig több mint 600 ezer ember, közülük több mint 300 ezer gyerek jutott pihenési lehetőséghez. 2015-ben kiemelt projekt volt a kárpátaljai magyar gyerekek táboroztatása, amelynek keretén belül a nyári tíz hétben közel 3000, míg az idén januárban 250 gyerek táborozhatott Zánkán és az ivói Erzsébet-táborban.

Az Európai Bíróság a béren kívüli juttatások hazai szabályozásával kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárásban meghozott ítélete az Erzsébet-utalványokra vonatkozó szabályozás uniós jogba ütközését állapította meg. A kormány a döntést tiszteletben tartva meg is kezdte a béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát, azonban eltökélt, hogy az Erzsébet-programot továbbra is fenntartsa. A javaslat szerint az Erzsébet-program rendszere akként módosul, hogy az alapvetően szociális tartalmú közfeladatok ellátásának egy része a gyermek- és ifjúsági programok, ezen belül különösen és nevesítetten a gyermek- és ifjúsági táborok szervezése a módosítás hatálybalépését követően a nevében is a program szellemiségét és alapvető céljait tükröző Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány feladatává válik. E lépéssel az Erzsébet-program és a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közötti kapcsolat kizárólagossága megszűnik, annak érdekében, hogy helyét részben egy, a közhasznú tevékenységét az elmúlt évek során kifejezetten a Kárpát-medencei gyerekek üdültetése terén kifejtő alapítványnak adja át.

Bízom abban, hogy ezt a javaslatot, amely a hátrányos helyzetű emberek részére teremti meg a pihenés és üdülés feltételeit, minden képviselőtársam támogatja, a KDNP-frakció ezt teszi. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu