BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Azért még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány 2011 és 2015 között 1100 millió forint költségvetési támogatásban részesült. (Apáti István: Hány nullát látsz?) Ennek megfelelően közpénzekkel gazdálkodik, és a 2015-ben megszületett alkotmánybírósági határozat rámutatott arra is, hogy az információszabadságról szóló törvény alapján közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi költségvetés felhasználásával, a költségvetést érintő juttatással kapcsolatos adat.
A Magyar Hírek Kft. bevételeinek egy része kizárólag állami pénzből gazdálkodó jobbikos pártalapítványtól származik. 2015 novemberéig 97 millió forinttal támogatta a pártalapítvány a Magyar Híreket. Ez körülbelül ötöde a 2010-2014 közötti összbevételüknek. Ebben is pontosan úgy beszélnek mellé, mint az álláshalmozásban, ahol folyamatosan polgármesterek, helyi képviselők és megyei képviselők is a politikusaik, miközben másokat vádoltak álláshalmozással. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van. ‑ Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés