VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, hiszen ezzel ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy nemzetgazdasági erőforrásokra vonatkozó adatok kezelése a Magyar Honvédség feladatkörébe tartozó kötelezettség. Ez az a feladatrendszer, amely az eddigiek során valamennyi kormányzat feladatkörében is megvolt és megjelent, nyilvántartások vezetésével és a nyilvántartások pontosításával valósul meg. Azonban ez magánszemélyek gépjárművére eddig sem terjedt ki és ma sem terjed ki. Azaz senkinek nem kell attól félnie és tartania, hogy elveszik vagy veszélyeztetik a magántulajdonát.

Ez az eljárásrend nem pusztán Magyarországra jellemző hazai sajátosság, hiszen minden, a biztonságáról felelősen gondolkodó ország alapvető érdeke, így szükségességét a nemzetközi példák sokasága támasztja alá. Ezt a feladatot a miniszter úr irányításával a minisztérium és a Magyar Honvédség felelősséggel, a jogszabálynak megfelelően végzi. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu