GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A Hungarofestnek ‑ nem tudok másképp fogalmazni ‑ a kínlódásáról meg most már a bukásáról van szó. Tehát az az átalakítási folyamat, amiről ön szólt, ez valójában ez. A turizmus állami feladatainak az újragondolása zajlik, hogyha jól értelmezzük ezt a történetet, és ez egy új ügynökség keretei között fog majd megvalósulni, sok mindennel, akár a források felhasználásának a központosításával, egységesítésével, akár brandépítéssel, minden egyéb más kérdéskörrel karöltve.
Az induló kérdés nyilván az lehetne, ami Szakács László által el is hangzott a korábbiakban, hogy miért nem a Hungarofest átalakításával és miért a megszüntetésével történik mindez, hiszen mód és lehetőség lett volna rá. Állami tulajdonú társaságról van szó, az MFB Zrt. gyakorolja, gyakorolta a tulajdonosi jogokat a Hungarofest esetében. Ezt a kormány fel kívánja számolni, majd a társaságot pedig végelszámolással meg kívánja szüntetni. Tehát ez az aktuális helyzet, legalábbis ahogy én látom.
A turizmus, ahogy mondtam, feladatainak az újraszabályozása tekintetben ‑ mind forrásfelhasználás, mind brand, mind egyéb más ügyek tekintetében ‑ pedig egy új ügynökséget kíván létrehozni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium keretei között, vagyis a felügyelete alatt. Még egyszer kérdezem: miért nem a Hungarofest átalakításával teszi ezt meg? Hiszen a Magyar Fejlesztési Bank pont tavaly került a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a Miniszterelnökséghez. (Az elnök csenget.) Elnök úr?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés