DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Először is visszautasítom az ön szóhasználatát. Mint volt országgyűlési képviselő, mint volt miniszter és mint jelenlegi jegybankelnök, úgy gondolom, a törvényhozásban senki nem rendel semmit, különösen nem fizetést. Különösen nem a jegybank elnöke. Ez nem étterem, kocsma vagy pedig internetes csomagküldő szolgálat. (Korózs Lajos: Ez csodás volt!)

Nem rendelünk, hanem alaposan előkészítünk törvényeket ‑ önök -, és ebben az esetben azt gondolom, hogy önök helyesen mérlegeltek néhány fontos feltételt. Az első, hogy bebizonyosodott 2010 óta, hogy a magyar állam sikeresen hajtott végre gazdaságtörténeti jelentőségű tetteket. Ilyen a költségvetés konszolidációja, ilyen a monetáris politikai fordulat, ilyen a növekedési fordulat; Magyarország és a magyar állam sikeres.

A magyar állam vezetőit meg kell fizetni, jól meg kell fizetni. Akit az Országgyűlés döntése alapján már az állami szektoron belül, jól, helyesen, megfe­lelő módon megfizetnek ‑ ilyenek az állami vállalatok vezetői ‑ azoknál helyes döntés született, és azt gondolom, ugyanilyen helyes döntés a Magyar Nemzeti Bank esetében vagy a többi állami intézmény esetében is a saját területükön fizetett bérekhez való viszonyítás. A magyar bankrendszerhez képest közép ‑ közép! ‑ fizetési kategóriában van a jegybankelnök vagy az alelnökök fizetése. (Dúró Dóra: Szegények!)

De én azt gondolom, képviselő úr, hogy ha ön mérlegeli azokat az eredményeket, amelyeket a magyar állam az elmúlt hat évben elért, akkor önnek kellett volna kérnie a fizetések emelését. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu