FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Már több alkalommal feszegettem a diákok érdekképviseleteinek kérdését. A Jobbik szerint ugyanis sajnálatos módon ez a terület nagyon gyengén van szabályozva, és nem ad meg minden lehetőséget a diákoknak arra, hogy kiálljanak jogaikért, sőt az elmúlt években még visszalépések is történtek, például a diák-önkormány­zatiság területén. Pedig mindez nemcsak a saját jogaikért való kiállás szempontjából lenne fontos, hanem ez egy olyan szocializációs folyamat lehetne a fiatalok életében, amely erősítené a közéleti aktivitásukat. Erre pedig nagyon nagy szükség lenne, hiszen sajnos ebből a korosztályból nagyon sokan érdektelenek, közömbösek közügyeink iránt.

Sokat elmond az önök hozzáállásáról, ahogy válaszoltak egy legutóbbi írásbeli kérdésemre, ahol azt feszegettem, hogy miért nem teremtik meg a lehetőséget arra, hogy a diákoknak legyen beleszólási lehetőségük az őket érintő kérdésekbe. Az önök kicsit sem cinikus válasza így hangzott: „Az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján minden jogszabálytervezet megjelenik, és ez mindenki számára hozzá­férhető és véleményezhető.” Úgy gondolom, önmagáért beszél ez a cinikus válasz, amely alapján önök azt várják el, hogy a diákok az önök honlapjait böngésszék, és ez alapján keressék meg önöket a javaslataikkal.

(13.20)

Én azonban jómagam bízom abban ‑ és nem szeretnék belenyugodni ebbe a helyzetbe, és bízom benne -, hogy önökben is lesz nyitottság a diákok érdekképviseletének javítása érdekében. Ennek egy lépcsője lehetne az Országos Diákparlament újraszabályozása.

Több helyről felmerült már az igény arra, hogy ne csak háromévenként legyen összehívva ez a fontos testület, hanem gyakrabban. Az is komoly igény, hogy a felsőoktatásban jelen lévő HÖOK-hoz hasonlóan a köznevelésben részt vevő diákoknak is legyen egy olyan testületük, amely tárgyalópartner tud lenni a mindenkori kormánynak az őket érintő ügyek esetén, az Országos Diákparlament hároméves ülésezései között is.

Mindezek alapján kérdezem: a jövőre esedékes Országos Diákparlament ülését a jelenleg is hatályban lévő szabályozások alapján kívánják összehívni, vagy van önökben nyitottság, hogy egy már új struktúra alapján tegyék ezt meg? Mi a kormány álláspontja az Országos Diákparlament három évnél gyakoribb összehívása kapcsán? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu