DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Képviselő asszony, hogyha megengedi, én vitatkoznék azzal, hogy bejött-e a keleti nyitás politikája. Annak ellenére, hogy az orosz gazdaság az összeomlás szélén van; hogy ukrajnai exportunk is 25 százalékkal csökkent; hogy például a Nokia gyárnak a mobiltelefon-exportja az arab világba teljesen leállt 2013 után, annak ellenére növekedett keleti irányba az exportunk.

Nagyon szívesen segítek abban is, bár ez a kereskedőház honlapján megtalálható, hogy mely országokban vagyunk jelen. Jelenleg itt van nálam az a lista (Mutatja.), oda fogom önnek adni, ahol 45 országban nyitjuk az irodákat, illetve újítjuk meg most is a szerződéseket; és négy kompetenciaközpontot is fogunk nyitni, ezeket teljesen nyilvánosan, transzparens módon, közbeszerzési pályázat során nyerik el.

Én bízom abban, hogy ön is ‑ úgy, ahogy más objektív külső intézetek is ‑ elismeri azt, hogy Magyarország milyen sikeres. Az fDi Magazine, amely a Financial Times kiadványa, tavaly is és idén is Budapestet sorolta be a legattraktívabb befektetési célpontnak, sőt idén már Győrt is beválasztották egy ilyen attraktív közép-kelet-európai célpontnak. A Site Selection magazin és a Forbes is a világ legkecsegtetőbb befektetési helyszínévé tette Magyarországot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu