DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt előterjesztő Képviselő Úr! Nem érdektelen, ezért szeretném ismertetni, hogy melyek azok a Ház működésére vonatkozó országgyűlési törvénybeli rendelkezések, amelyeket a Jobbik a törvényjavaslatával ki akar iktatni az Országgyűlés házszabályaiból. Ez pedig az országgyűlési törvény 24. § (1) bekezdés második, harmadik és negyedik mondata. Ezek így szólnak: „Nem hozható létre vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, illetve az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Nem terjedhet ki a vizsgálat olyan ügyre, amely a döntés előkészítésének szakaszában van. Nem terjedhet ki a vizsgálat továbbá olyan ügy megvizsgálására, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya.”

Önmagában elég lett volna, ha ezt csak felolvasom, és megint csak nyomatékosítom, hogy a Jobbik azt szeretné, ha vizsgálóbizottságot lehetne felállítani, még egyszer mondom, egyedi jogi felelősség megállapítására, olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik (Dr. Staudt Gábor: Igen.), olyan ügyben, amely az Állami Számvevőszék hatáskörébe tartozik vagy az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, továbbá olyan ügyben, amely büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya.

Nos, tisztelt Ház, nem kell nagyon bizonyítanom, hogy mindez a hatalommegosztás Alaptörvénybe foglalt elvével alapvetően ellentétes. A Jobbik nagyon szellemesen meghagyta azt a hivatkozást a 24. § (1) bekezdéséből, amely az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésére hivatkozik, ahol is a hatalommegosztás elvét mondja ki az Alaptörvény. De nyilván, ha a Jobbik javaslatát elfogadnánk, akkor mindez az Országgyűlés tekintetében semmivé foszlana, semmi jelentősége nem lenne innentől kezdve a hatalommegosztás elvének, hiszen az Országgyűlés átvenné az előbb említett alkotmányos szervek feladatkörét. Ezért nem támogatható a javaslat. Köszönöm szépen.

(17.50)

Forrás: parlament.hu