TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képvi­selő Úr! Valóban így van, hogy javaslatokat is tesz az OECD-jelentés, aminek örülni tudunk, hogy ezek a kormány szándékával és a kormány tetteivel, döntéseivel szinte megegyező javaslatok. Például pozitívan értékeljük azt, hogy az OECD a kormány számára a gazdaság fehérítését célzó intézkedéseket javasol. Egyrészt a kormány jelentős lépéseket tett ebben a kérdésben: EKÁER bevezetése, online pénztárgép. És megegyezik az az elvárás, amit a kormány tovább szeretne ezen a téren folytatni.

Egyező a véleményünk azzal a javaslattal is, hogy a közfoglalkoztatás iránya ugyan jó, de a hatékonyságát növelni kell, elsősorban képzésekkel és azzal a tevékenységgel, hogy erősíteni kell a munkaerőpiacra lépést a közfoglalkoztatottak számára. De fontos megállapításokat tesz a kisgyermekes nőknek az elsődleges munkaerőpiacra való visszajutása érdekében, és ebben is megegyezik a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kormány véleménye és az OECD-jelentésben foglaltak. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu