DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Megnyugtató választ kaptam; igaz, eddig a Fővárosi Főügyészség vezetője, dr. Ibolya Tibor pont az ellenkezőjét mondta, de én önnek hiszek, határidőben el fog készülni a hiánypótlás, és tud tárgyalási határnapot tűzni a bíróság, én ennek örülök. Nagyon sajnálom ügyész úr halálát, ahogyan annak a károsultnak is sajnálom a halálát, aki öngyilkos lett amiatt, ami ebben az ügyben történt, és most pereskedésre van szüksége a családnak is, hogy egyáltalán valamihez hozzájussanak.
De volt még kettő nagyon konkrét kérdésem, és arra kérem legfőbb ügyész urat, hogy ezekre legyen szíves válaszolni. Ki volt a 11 VIP-ügyfél? Volt-e köztük kormányzati szereplő, amelyik állampapírt tartott ott és készpénzt kapott vissza? Kormányzati szereplő alatt értem a kormányzati céget is. Illetve Tarsoly Csaba nyilatkozata, a Buda-Cash-helyzetnél többmilliárdnyi betét tűnt el ‑ kik lehettek azok, akik az utolsó pillanatban kivehették a pénzüket, kiterjed‑e erre a nyomozás?
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés