DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az MSZP-frakció támogatja az előterjesztést, és egyetért azzal a javaslattal, hogy a vagyonkezelés és -felhasználás, valamint a támogatások mellett a jövőre nézve minden, a központi költségvetés terhére vállalt kötelezettség esetében megköveteli az offshore-mentességet, és ugyanezt a követelményt érvényesíti már a közbeszerzéseken való részvétel esetében is. Ez a tilalom azokra a közvetett juttatásokra is vonatkozik, amelyek esetében nem közvetlenül a költségvetés, hanem egy kizárólagos állami vagy önkormányzati jogosultság átengedése ‑ ek­la­táns példa erre a letelepedési kötvények eladására való jogosultság ‑ útján juthatna bevételhez valaki, aki az átláthatatlan vagy offshore hátterű vállalkozásban tevékenykedik.

A javaslat az átláthatósági követelmények mellett azt is kimondja, nagyon helyesen, hogy nem tehető kötelezettségvállalás az Európai Unión kívüli székhelyű gazdálkodó szervezetek javára, amely a közterheknek a székhely szerinti államban meghatározott alacsony mértékét kihasználva a valós gazdasági tevékenységre tekintettel fizetendő közterhek megfizetésének elkerülését szolgálja.

Ez a javaslat végre tiszta vizet tudna önteni a Fidesz poharába is, és talán az a tisztességvesztés, ami a Magyar Nemzeti Bank elnökének esetében megtörtént, és sajnos még nem követte bizalomvesztés a kormánypártok részéről, pedig a bizalomvesztés jelen esetben a banki szektorban közvetlen károkat okoz, ezt a bizalomvesztést valahol meg lehetne állítani az offshore-ozás betiltásával. Köszönöm, elnök úr. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu