KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! 2014 tavaszán a választók mit sem tudtak erről, ugyanis csak a nyomozás tényéről értesülhettek. Tiba István félrebeszélt, azt mondta, hogy nem tudja, miről van szó, illetve egy rutinszerű vizsgálatról hazudozott a kampányban. Erre jól emlékszem, mivel én indultam abban a körzetben. De nem adott választ arra sem, hogy mit szól ahhoz, hogy három és fél év után javította a vagyonnyilatkozatát.
Akkor jutott eszébe, hogy ellentmondásban van az, amit a vagyonnyilatkozatában tett, illetve amit mondott a bíróság előtt. Nyilván nem akart hamis tanúzásért bíróság elé állni, ezért változtatta meg a vagyonnyilatkozatát, miután a Jobbik erre felhívta a figyelmet.
Azt is elmondanám önnek, hogy Veres Margit, az önök polgármesterjelöltje volt az MSZP-vel közösen, az önök polgármestere, ő vádlottként szerepel az ügyben, és azt vallotta vádlottként, hogy a felettese utasításait követte, a bűncselekmény elkövetésének az idején az ő főnöke Tiba István volt, és itt bezárul a kör.
Tisztelt Miniszter Úr! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ön eltűri ezeket a politikusokat a soraiban? (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés