SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm képviselő úr válaszait. Valóban úgy van, ahogy mondta, hogy Mezőhegyes és a gazdaság egyfajta szimbiózisban él, és ebből adódnak a vízellátással és az úttal kapcsolatos furcsaságok. Az utak karbantartásával kapcsolatban az a különlegesség, hogy ezek voltaképpen üzemi utak, ilyen értelemben picit más a jogi státuszuk, mint egy normál útnak. Ha ezt át akarják adni az önkormányzatnak vagy a közútkarbantartónak, akkor annak a minősítését is nyilván majd át kell alakítani.
Úgy gondoltam, hogy dramaturgiailag egy külön kétpercesben teszem fel a legérdekesebb kérdést: hogyan gondolják rendezni azt az ügyet, hogy a magáncég részvényei valahogy átkerüljenek állami tulajdonba, és ez mennyibe fog kerülni? Tehát mi a konstrukció lényege? Számunkra ez nem derült ki a törvénycsomagból. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés