DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az ügyrendi javaslatom most már harmadik alkalommal az lenne, hogy minden olyan esetben, amikor a levezető elnök azt észleli, hogy egy képviselő házszabály‑ellenesen a kormány hatáskörébe nem tartozó kérdésben intéz kérdést a kormányhoz, akkor állítsa meg az azonnali kérdés feltételét. Én azt gondolom ‑ és akkor meg is indoklom az indítványomat ‑, hogy sem a Jobbik-frakció költései, sem Sallai Róbert Benedek szélmalomharca, sem pedig a Szocialista Párt jövőbeni tervei nem tartoznak a kormány hatáskörébe. Ma is annak lehettünk a tanúi, hogy propagandaszólamként egy fideszes képviselő ‑ azt hiszem, Varga Gábornak hívják, még nem láttam felszólalni a Házban ‑ a Szocialista Párt ménesbirtokkal kapcsolatos jövőbeni terveiről kérdezte a kormányt.
Én azt gondolom, hogy a Házszabály értelmében a Ház, illetve a magyar állampolgárok arra kíváncsiak, hogy a kormánynak mik a tervei, nem pedig hogy egy ellenzéki pártnak. Úgyhogy kérném ennek a gyakorlatnak a megakadályozását.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés