DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. június 6-án a házszabályi rendelkezésektől való eltérés alapján megtárgyalta a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény módosításáról szóló T/11001. számú törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 28 igen és 3 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.

Az összegző módosító javaslat csupán a Törvényalkotási bizottság jogtechnikai pontosításokra irányuló indítványát tartalmazza, az MSZP-s képviselők javaslatait a bizottság nem fogadta el, így azt az összegző módosító javaslat nem tartalmazza. Ennek elsődleges oka, hogy a benyújtott javaslat célja, hogy a befektetők a befektetési kockázatot megjelenítő önrész viselése mellett hozzájussanak ahhoz a hozamok levonásával számított tőkéhez, amit korábban befektettek. A hozam definiálása így nagy jelentőséggel bír a pontos összeg kiszámítása szempontjából.

Gyakorlati probléma a Quaestor Értékpapír Zrt. által működtetett másodlagos piacon vásárolt kötvények esetén merült fel, ahol a vételárban a befektető időarányos kamatait is megfizette, tehát az értékpapírszámlán jóváírt kamat ebben az esetben nem tekinthető teljes összegben befektetésen elért hozamnak. Úgy gondolom, hogy esetükben sem lenne méltányos és igazságos, ha a főszabálytól hátrányosan térnénk el a kárrendezés során. Az eredeti célokat és elveket megtartva, így például a káronszerzés tilalmának figyelembevételével is kérem, ahogy a Tör­vényalkotási bizottság ülésén is megtették, a zárószavazásnál is támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu