DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Ön a kormány tagja volt, és ahogy felsoroltam, ez a kormány végig bábáskodott afölött, hogy az FHB különböző tőkeinjekciókkal túlélje a válságos időszakot.
De nem kaptam arra választ, hogy kinek a felügyeletével, kinek a biztatására, kinek a jóváhagyásával történt meg egy nem magyarországi befektető által lejegyzett, 30 milliárd forint névértékű, nem biztosított kötelezettségvállalással kibocsátott, alapvető kölcsöntőkét megtestesítő kötvény, hogy ez idő előtt az államhoz került. Ki volt a lejegyző? Miért kellett ez a kötvénycsomag az államnak? Mit adott érte cserébe az állam? Mi volt az a szikra, ami most elérte a Magyar Nemzeti Bankot, és három és fél év múlva elkezd ezzel kapcsolatban vizsgálódni? Lehet, hogy ez egy színlelt ügylet volt, amely mögött az FHB tőkehiányának állami pótlása volt a valódi cél?
Kérem, hogy erre válaszoljon konkrétan, és akkor jelzem, hogy ön miniszterként még ebben a kormányban ült. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés