ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés függessze fel. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Mengyi Roland országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Mengyi Roland képviselő úr mentelmi jogát 167 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül felfüggesztette.

Tisztelt Országgyűlés! Most 16 óra 10 perc van, áttérünk az interpellációk és az azonnali kérdések tárgyalására.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés elnöke a határozati házszabályi rendelkezések 121. § (4) bekezdésének a) pontjában foglalt - a 124. § (1) bekezdésével kiterjesztett - jogkörével élve a következő kérdéseket visszautasította, mivel azok nem tartoznak a címzettek feladatkörébe: dr. Vadai Ágnes független képviselő asszony K/10947. számú, az emberi erőforrások miniszteréhez címzett írásbeli kérdését; Szabó Timea független képviselő asszony K/11099. számú, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez címzett írásbeli kérdését; illetve Farkas Gergely jobbikos képviselő úr K/11779. számú, a nemzeti fejlesztési miniszterhez címzett írásbeli kérdését.

Tisztelt Országgyűlés! Arra kérem képviselőtársaimat, akik halaszthatatlan hivatali ügyeik ellátása érdekében most elhagyják az üléstermet, azt úgy hagyják el, hogy képviselő asszonyt interpellációs kérdésének elmondásában ne zavarják.

Tisztelt Országgyűlés! Demeter Márta, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: „Mikor fejezik be a haverok zsebét kitömő migránsok betelepítését?” címmel. Demeter Márta képviselő asszonyt illeti a szó. Parancsoljon, képviselő asszony!

Forrás: parlament.hu