KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! A 2014. évi önkormányzati választások során Teréz­városban választási csalás történt. Kiderült, hogy a volt Schmuck-féle párt legalább 148 esetben hamis aláírással ellátva más jelölőszervezet, azaz a Fidesz ajánlóinak adatait használta fel. Már az ajánlóívek lefoglalása is nyögvenyelősen ment. Eddigi is­me­re­te­ink szerint a közel kétévnyi vizsgálat során a hami­sító szervezet részéről csak az elnököt hallgatta meg a hatóság.

A fővárosban számos kerületben állított önálló jelölteket a Schmuck-féle párt. Szinten mindenhol látványosan, akár nagyságrenddel kevesebb szava­zatot kaptak, mint ajánlást. Feltételezhető, hogy nem­csak Terézvárosban, hanem máshol is - például a VIII., a XI. vagy a XIX. kerületben - csaláshoz kellett folyamodniuk, hogy elérjék céljukat, hogy a közös demokratikus ellenzéki jelölttel szemben ők is tudjanak a választásokon indulni. Vélhetően minden ilyen kerületben - Terézvároshoz hasonlóan - a Fi­desz volt az együttműködő partner, aki átadta saját szimpatizánsainak adatait, hogy ezzel befolyásolni tudják a választások eredményét. Minderre a vá­lasztási törvény adott lehetőséget azzal, hogy nem kellett az összes leadott ajánlást, különösen pdig az aláírások hitelességét ellenőrizni.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Kérdezem öntől: mit tesz ön a törvénnyel lehetővé vált csalások kiszű­rése, különösen pedig azok megelőzése érdekében? Kezdeményezi-e a választási törvény módosítását? Mit tesz ön a kizárólag a terézvárosi szocialistáknak köszönhetően leleplezett csalás felderítése, a helyi közbizalom helyreállítása érdekében? Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu