FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm államtitkár úr válaszát. Ebből is kiderül, hogy a kormány mennyire fontosnak tartja azt a szövetségi politikát, azt a szövetségi politikából való feladatot, amit a NATO-kötelezettség ránk ró. De engedje meg, államtitkár úr, hogy itt a frakcióm nevében is köszönetet mondjak a Magyar Honvédség helytállásának azért, amit Magyarország biztonsága érdekében az elmúlt időszakban tett.
Ugyanígy nagyon fontos, hogy megemlékezzünk arról is, hogy a NATO-kötelezettségen belül vagy azon túlmenően különböző szerepvállalásokban, amikor missziós feladatokat látnak el a katonáink a különböző országokban, akkor is azt tudjuk hangsúlyozni itt, hogy köszönetet kell mondanunk mindazért, hogy valóban azokon a területeken is, mint ahogy Magyarországon is, az ott élők biztonságát próbálják szavatolni. Ezért még egyszer csak azt tudom mondani a parlamentben, úgy gondolom, mindannyiunk nevében is azt kell mondanom, hogy köszönet azért a missziós tevékenységért, amit a Magyar Honvédség vállal és tesz.
Köszönöm a válaszát, elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés