HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszö­nöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Való­ban, sok mindenben egyetértünk, ahogy ön is elmondta, éppen ezért nem tudom elfogadni az ön válaszát. És valóban, régi vita ez közöttünk, hogy jó lenne már ennek a 37 ezer embernek a sorsát, bérét rendezni. Ön most az előbb bejelentette, hogy ebből a 37 ezerből már biztosan csak 25 ezerre számítanak önök. Azt hiszem, ennél rosszabb hírt a mai napon nem kaphattak volna már, az egészen biztos.

Sajnos az is tény, amit az előbb államtitkár úr említett, hogy bizony az MSZP-SZDSZ-kormány által megkötött IMF-paktum áll mind a mai napig érvényben, és noha a jelenlegi kormányzat úgymond már elköszönt és már betettük a kaput az IMF után, ennek ellenére az összes diktátumot szolgalelkűen mind a mai napig végrehajtjuk.

Úgyhogy sajnos nem tudom elfogadni ezt a választ. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu