DR. HADHÁZY ÁKOS (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Főügyész Úr! Az elmúlt héten megindult a Quaestor-ügy tárgyalása, amelyikről ön itt a parlamentben is azt mondta, hogy ez az önök számára egy igazi siker. Azt gondolom, hogy ez egy elég cinikus kijelentés, an­nak fényében is, hogy a nyáron közel álltak a bu­káshoz, mert nem voltak képesek igazán a tárgyalás kezdetéig egy olvasható és feldolgozható formába hozni a vádiratot. De cinikus azért is, mert tudjuk, hogy ebben az ügyben emberek mentek tönkre, sor­sok mentek tönkre, és ehhez képest maga a nyo­mo­zás és a vádirat rengeteg kérdést hagy nyitva. Na­gyon sok lenne, ehhez két perc nem elegendő, ugyanúgy a válaszhoz sem.

Három dolgot szeretnék megkérdezni. Miért nem foglalkozik a felügyeletek felelősségével a vád­irat? Hiszen önökön kívül és a kormány képviselőin kívül szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy a felügyeleteknek mekkora felelőssége van ebben a dologban, hogy ez kialakulhatott.

A második kérdés: a vádirat szerint Tarsoly Csaba egy hosszú folyamat eredményeként összesen 1,2 milliárd forintot vett ki magáncélra a cég­cso­portból. Ez az 1,2 milliárd forint nagyon nagy összeg, és nyilván a károsultakat is nagyon érdekli, hogy hol van ez a pénz. A károsultakat érdekli, de úgy tűnik, hogy önöket nem érdekli, nem derítették ki. Azt gon­dolom, hogy ha sikeres lenne ez a nyomozás, akkor önök azt is meg tudnák mondani, hogy ez az 1,2 milliárd hol van.

A harmadik kérdés pedig az, hogy miért nem hallgatták meg Tarsoly úr titkárát, Mikuska Zoltánt, hiszen azt gondolom, hogy ha valaki, akkor ő azért jelentős információkkal bírhatott volna. Remélem, hogy nem azért, mert ön megkérdezte az ön lányát, és ő azt mondta, hogy Mikuska úr nem tud semmi­ről. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu