ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Az ülés jegyzőkönyvében, a parlamenti naplóban rögzítésre kerül ez a sajnálatos tény, hogy az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja nem vesz, illetve nem vett részt a mai jubileumi emlékülésen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az ünnepi ülést bezárom. Megköszönöm kedves vendégeink részvételét.
Tájékoztatom önöket, hogy az 1956. október 25‑ei sortűz emlékére tartott konferencia a Felsőházi ülésteremben 11 órától kerül megrendezésre.
Most kérem képviselőtársaimat, hogy amíg a vendégek távoznak, a kinti tumultusok elkerülése, a zavartalanság biztosítása érdekében még pár percig maradjanak itt a teremben.
Rövid szünet után majd napirend előtti felszólalásokkal folytatjuk munkánkat, addig szünetet rendelek el. Köszönöm szépen a megjelenésüket.
(Az ünnepi ülés 10 óra 58 perckor ért véget.)
Földi László s.k.
Ikotity István s.k.
jegyző
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Bárány Tibor
az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese
Szöveghű jegyzőkönyv
Felelős kiadó: dr. Such György, az Országgyűlés főigazgatója
Szerkeszti és előfizetésben terjeszti: az Országgyűlés Hivatala,
Törvényhozási Igazgatóság, Jegyzői Iroda
Budapest, V. Kossuth tér 1-3.
Postacím: 1357 Budapest, Pf. 4
Telefon: 441-4222
Telefax: 441-4599
Nyomda: EUROTRONIK Zrt.
MINDEN JOG FENNTARTVA!
ISSN: 2064-6666 (Nyomtatott)
ISSN: 2064-8367 (Online)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés