ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Zaj. ‑ Csenget.)
Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyezték-e a szavazógépben.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló T/12532. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztéshez az általános vita megkezdéséig módosító javaslat nem érkezett, ezért tegnapi döntésünknek megfelelően most a törvényjavaslat elfogadásáról határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12532. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kihirdetem a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 161 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében („EUTM Mali”) történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/12221. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, a zárószavazás során a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/12221. számú határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 145 igen szavazattal, 21 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 2015. évi LXXV. törvény módosításáról szóló T/12066. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/12066/7. számon, összegző jelentését pedig T/12066/8. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/12066/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 116 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 26 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12066/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 138 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 4 tartózkodással elfogadta.
(12.10)
Soron következik egyes törvényeknek az önálló zálogjoggal összefüggő módosításáról szóló T/12368. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/12368/5. számon, összegző jelentését pedig T/12368/6. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/12368/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 108 igen szavazattal, 50 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12368/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 109 igen szavazattal, 56 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a „Földet a gazdáknak!” Programról szóló T/12231. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, a zárószavazás során a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12231. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 107 igen szavazattal, 59 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a „Földet a gazdáknak!” Programról szóló H/12232. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, a zárószavazás során a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/12232. számú határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 105 igen szavazattal, 59 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló T/12230. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, a zárószavazás során a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/12230. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 105 igen szavazattal, 61 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról szóló T/11836. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/11836/10. számon, összegző jelentését pedig T/11836/11. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 4. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.
A 4. számú módosító javaslat Sallai R. Benedek indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 58 igen szavazattal, 107 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/11836/10. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 109 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11836/13. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 109 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett elfogadta. (Dr. Semjén Zsolt tapsol.)
Soron következik az országos népszavazásról szóló H/12350. számú határozati javaslat zárószavazása. (Gőgös Zoltán: Legyetek bátrak! Kósa Lajos, bátor legyél!) Frakciókérésre figyelemmel azonban előtte módosító javaslat fenntartásáról is döntenünk kell. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.
A 2. számú módosító javaslat Gőgös Zoltán és Kész Zoltán képviselő urak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 108 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította. (Harangozó Gábor István: Helikoptert mindenkinek!)
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most a zárószavazás következik. Az Igazságügyi bizottság által előterjesztett határozati javaslat szövege A- és B-változatot tartalmaz. Az A-változat szerint az Országgyűlés a feltett kérdésben elrendeli a népszavazást, és meghatározza az annak lebonyolításához szükséges pénzügyi fedezetet, míg a B-változat szerint az Országgyűlés a népszavazást nem rendeli el.
Most az Országgyűlés arról határoz, hogy elrendeli-e a feltett kérdés népszavazásra bocsátását. Amennyiben erre a jelen lévő országgyűlési képviselők több mint a fele igennel szavaz, a bizottsági határozati javaslat A-változata szerinti szöveg kerül közzétételre. Ha az Országgyűlés nem rendeli el a népszavazást, úgy a közzétételre kerülő országgyűlési határozat a bizottsági javaslat B-változata szerinti szöveget tartalmazza majd.
Kérdezem tehát ‑ miután egyszerű ez ‑ a tisztelt Országgyűlést, hogy elrendeli-e az országos népszavazást a H/12350. számú határozati javaslatban foglalt „Egyetért Ön azzal, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. számú mellékletében meghatározott gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személy havonta legfeljebb bruttó 2 millió forint összegű javadalmazásban részesülhessen?” kérdésben. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az országos népszavazást 58 igen szavazattal, 107 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem rendelte el.
Felkérem most Földi László jegyző urat, ismertesse a közzétételre kerülő határozat szövegét. Jegyző úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés