DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. A Törvényalkotási bizottságban sem tudtuk elkerülni a pontos szövegértelmezés kedvéért, hogy miről mondtak véleményt október 2-án a választók, hogy a kérdést fel ne olvassuk. A Törvényalkotási bizottságban Hende képviselőtársam tette ezt meg. A kérdés a szavazólapon, amire nemet mondtak 98 százalékban az érvényesen szavazó választópolgárok, az az, hogy: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Ha ebből képviselőtársam meg tudja mondani, hogy hol van itt szó a letelepedési kötvényekről, hol van szó a letelepedési kötvények tekintetében az Európai Unió döntéséről, és miért lenne kötelező a letelepedési kötvényt vásárlóknak egyébként az Európai Unió területére egyáltalán belépni ‑ és persze nyilván ezért veszik meg, de nem kötelező részükre ‑, akkor elfogadható lenne az érvelés. Csak önök, önös politikai pártérdekből, a pártelnökük biztatására, vagy mondhatnám úgy, hogy felbujtására, elkezdtek kufárkodni a nemzet érdekeivel.

A labda nem nálunk van, a labda önöknél van: majd holnap a levezető elnök fel fogja tenni a kérdést, hogy ki az, aki elfogadja a Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról szóló T/12458. törvényjavaslatot, és ha akkor az igen gombot megnyomják, természetesen eleget tesznek a pártelnökük általam korábban idézett kijelentésének, tehát nem lesznek hazaárulók. Aki nem szavazza meg ezt az alaptörvény-módosítást, az az önök pártelnöke szerint is hazaáruló. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu