SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Mindössze egy kérést szeretnék megfogalmazni, ami a felszólalásom végére idő miatt nem fért bele. Államtitkár úr, konkrét jogszabályhelyeket említettem a felszólalásban, megkérném, ha lehet, szíveskedjen majd erre konkrétan reagálni, hogy mi a véleménye ezekről a jogszabályhelyekről és ezeknek az alkalmazásáról, mert ez alapvetően befolyásolhatja a további magatartásunkat, hogy hogyan ítéljük meg ezt a csomagot; tehát hogy lát‑e esélyt arra, hogy ezekre konkrét reakcióval próbáljunk meg reagálni, úgy, hogy lássuk a Fidesz-KDNP irányát, és lássuk, amiket konkrétan felvázoltam, hogy hogyan tudja megítélni. Ebben kérném szíves együttműködését. Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu