FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Köszönöm az értékelését is, amit ezzel kapcsolatban megfogalmazott a múltra vonatkozóan, mert valóban be kell mutatni azokat a tényeket is, amelyek a múltban ilyen vonatkozásban történtek.

Azt is fontos megállapítanunk, hogy valóban, a kormány a karitatív szervezetekkel, a Karitatív Tanáccsal közösen megfelelő módon gondoskodik a kárpátaljai emberekről, és ‑ ahogy az államtitkár úr is fogalmazott ‑ nemcsak a magyar embereken, a magyar nemzetiségűeken segít, hanem valóban a rászorulókon próbál segíteni Ukrajnában, ami egyébként nemcsak Ukrajnára vonatkozik, hanem az elmúlt időszakban valóban a migránshelyzetben is a valóságképet nagyon-nagyon torzította, hogy mi nem tesszük meg a kötelességünket, pedig megtettük.

És külön szeretném felhívni arra is a figyelmet, amit a választókerületemben, Sopronban a miniszterelnök indított útjára 2015. március 25-én, amikor arra hívta fel a városok, önkormányzatok, cégek figyelmét, hogy szerezzenek maguk mellé egy települést, mentorálják, patronálják őket, ennek kapcsán Sop­ron és a különböző települések ‑ Fertő­szent­mik­lós, Fertőd ‑ és nagyvállalatok is segítik, mentorálják a kárpátaljaiakat.

Köszönöm az államtitkár úr válaszát. A többieknek pedig, akik ebben részt vesznek, szintén köszönet illeti azt a tevékenységet, amit végeznek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu