VELEZ ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Kezdhetném azzal is, hogy a helyzet változatlan, korábban is érdeklődtem már arról, hogy a halálútnak nevezett 81-es út Székesfehérvár-Győr közötti szakaszát miért nem lehet kétszer kétsávosra építeni.

A 2017. évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványomat, amely legalább a tervezési munkálatok megkezdésére biztosított volna forrást, a parlamenti bizottság kormánypárti többsége nem támogatta. Azóta újabb halálos balesetek történtek az úton, 2012 óta 12-en vesztették itt életüket.

A kérdésem pontosan megfogalmazva: hány embernek kell még meghalnia, amíg legalább az út tervezése megkezdődik? Amennyiben az európai uniós források erre nem fordíthatók ‑ amint ezt Lá­zár János kancelláriaminiszter úrtól megtudhattuk májusban ‑, akkor az önök által elmondott kedvező gazdasági eredmények egy kis szeletét kérnénk szépen, hogy csoportosítsák át; ennek mi az akadálya? Tisztelettel várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu