ELNÖK: Jó reggel kívánok. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 30. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Szávay István jegyző urak lesznek a segítségemre.
Köszöntöm mindazokat a kedves vendégeinket is, akik itt jelen vannak, és köszöntöm azokat is, akik figyelemmel kísérik mai munkánkat.
Soron következik a Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2015. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. A Kúria elnöke által benyújtott beszámoló B/11304., az Igazságügyi bizottság által benyújtott határozati javaslat pedig H/12934. számon a parlament informatikai hálózatán elérhető.
Elsőként megadom a szót Darák Péter úrnak, a Kúria elnökének, a beszámoló előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. Megkérem elnök urat, fáradjon föl a pulpitusra, és innen mondja el a beszámolóhoz fűzött expozéját. Megvárjuk, amíg elnök úr fölérkezik. Elnök úr, tisztelettel köszöntöm. Öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés