DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Instrukcióinak megfelelően járok el, és szeretnék visszatérni a napirendhez. Arra szerettem volna még felhívni a figyelmet, hogy legjobb tudtommal eddig még csak Észtország ratifikálta ezt az előttünk álló megállapodástervezetet az Unió tagjai közül. Ezért azt gondolom, hogy ha a Magyar Országgyűlés nem elsőként ‑ ez nem egy verseny ‑, de hogyha másodikként, vagy legalábbis mondjuk úgy, hogy a lista elején ratifikáljuk ezt a bizonyos előttünk álló tervezetet, azzal talán egy picit még tudunk is növelni a saját ázsiónkon. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu