DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr ! Két hete, március 1-jén újabb jelentős lépésre került sor a magyar-szlovák gazdasági együttműködés terü­le­tén: Szijjártó Péter miniszter úr és szlovák partnere Pozsonyban aláírták a határkeresztező villamos táv­ve­ze­ték megépítéséről szóló szerződést. Ha vissza­tekintünk az elmúlt évekre, nyugodtan mondhatjuk, hogy nagy lépéseket tettünk meg északi szomszé­dunkkal, például létrejött Vecsés és Nagykürtös között a gázhálózatokat összekötő interkonnektor, hidakat építettünk újjá az Ipolyon, komphajót üzemeltünk be a Szigetközben, és utakat építettünk a határ mindkét részén lévő települések között.

Természetesen nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy választókerületemben Abaúj-Zemplén polgárai is felemelő pillanatoknak voltak részesei akkor, amikor például átadtuk Abaújváron a Hernád-hidat, vagy amikor megkezdődött a Kassát Miskolccal összekötő M30-as gyorsforgalmi út első szakaszának építése. Ezen fejlesztések közös nevezője az, hogy természetes szövetségesünkkel és partnerünkkel könnyebben tarthassuk a kapcsolatot, ezzel is javítva a hátrányos helyzetbe került határ menti térségek helyzetét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen nagyon sok tennivalónk van még a magyar-szlovák kap­csolatok fejlesztése területén. Csak néhány fon­to­sat említek: például átjárhatóvá kell tenni a közös hatá­runkat, javítani kell az infrastruktúrát, és ösz­tö­nözni kell a további együttműködést a különböző szintű szereplők között, legyen az helyi vagy tár­sa­dal­mi szervezet, önkormányzat vagy éppen gaz­da­sági szereplő.

Ezért kérdezem tisztelettel államtitkár urat, hogy milyen fejlesztések várhatóak a közeljövőben a Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok javí­tása érdekében. Várom megtisztelő válaszát.

Forrás: parlament.hu