DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ilyen átfogó katonai elemzés vagy honvédelmi elemzés után természetesen nem szeretném nagyon sokáig rabolni az önök idejét, ezért is csupán egy kétperces felszólalásra jelentkeztem.
Az előterjesztéssel kapcsolatosan a Magyar Szocialista Párt nevében és természetesen a magam nevében is szeretném elismerésünket, nagyrabecsülésünket és tiszteletünket kifejezni az ebben a katonai misszióban részt vevő és eddig részt vett katonáknak, honvédeknek, és természetesen a többi ehhez hasonló katonai misszióval kapcsolatosan is ugyanezeket a hangokat tudjuk megfogalmazni. Azt gondolom, azt gondoljuk, hogy ezek a nemzetközi missziók, ezek a katonai missziók mind Magyarország nemzetközi megítélését, mind a hírnevét öregbítik és elősegítik, úgyhogy még egyszer a köszönet hangját szerettem volna csupán tolmácsolni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés